top of page

Rólam 

 

Az alternatív terápiák felé 33 évvel ezelőtt, első gyermekem születésekor fordultam. Ebben az időszakban vált számomra különlegesen fontossá a természetesebb élet, a természetesebb egészségmegőrzés. Tanulmányaim során több alternatív terápiás képzést is elvégeztem. Ezek között volt érintéssel kapcsolatos, mint az Alternatív Mozgás és Masszázs Terápia, verbális terápia, mint a OneBrain kineziológia (melynek oktatója lettem), valamint orvosok és terapeuták számára kifejlesztett antropozófus képzés is (AntroMedicArt). Mégis, a Muscle Effect Therapy az a módszer, amelyben megtaláltam amit kerestem: egy tudományos alapokon nyugvó terápiát, racionális módon megmagyarázható hatásmechanizmussal, mely a testtel és lélekkel egyszerre foglalkozik, a fizikai és pszichés egészséget együtt kezeli. Célom, hogy ezt az egyedülálló, hatékony módszert minél többen megismerhessék, így terápiás munkám mellett a módszer oktatásával is foglalkozom.

Húsz éve folytatok egyéni terápiás munkát,  több, mint 8400 kezelést adtam és 21 éve oktatom a MET módszert, megírtam tapasztalataimat az Érintés és karma című könyvben. Kiemelkedő hatással (és klinikailag bizonyítottan) dolgoztam várandós anyákkal a szülés előtt és azt követően is. Nagyon szeretek fiatalokkal és idősekkel dolgozni, tisztelem a nyitottságukat és az őszinteségüket. Munkám során nagy tapasztalatot szereztem a súlyos traumák (abuzus, bántalmazó kapcsolatok és kora gyerekkori sérülések) feldolgozásának támogatásában, pánik és depresszió kezelésében. Rengeteg kliens keresett meg motivációs problémákkal, sok felső vezető és manager tapasztalt pozitív változást a coach ülések és a fizikai kezelések megerősítő hatása után. Különleges ajándéknak érzem azokat a folyamatokat, ahol vagy egyes családtagokat kezeltem – vagy gyakran a család összes tagját- , s beszámoltak arról, hogy a kezelések hatása a teljes családdinamikában érezhető volt.

Részben három gyermekem döntése miatt, részben egy szükséges feltőltődési időszak miatt 2018 őszén Kanadába költöztünk. A MET kezeléseket egyéni praxisban Victoriában (British Columbia) folytatom. Az egyéni verbális ülések a továbbiakban skypon elérhetőek, Budapesten személyesen évente egy alkalommal vagyok elérhető.

 

Az online terápiát a következő esetekben ajánlom:

  • Fizikai kezeléseket nem igénylő lelki problémák esetén

  • Szorongás, depresszió, súlyos pánikbetegség kezelésére 

  • Szülés- születésélmény és trauma feldolgozása

  • Tartós vagy átmeneti szorongást kiváltó traumatikus események feldolgozása, PTSD, CPTSD kezelése

  • Belső kérdéseket tisztázó segítő beszélgetés igénye esetén

  • Vezető pozicióban fellépő stressz, és vezetési kérdések esetén

  • Külföldön élő magyar emberek belső konfliktusainak, identitás válságának támogatására

Online csoportterápiát rendszeresen tartok:

  • Féléves mély-önismereti csoportok

  • Határhúzás és a határok felismerése

  • Bántalmazó kapcsolatokból menekülés 

  • Szexuális visszaélések feldolgozása

  • Kamasz és fiatal felnőtt csoport: önismeret és szexedukáció témakörökben 

Jelentkezés:

elisabeth@cleaneffect.ca

bottom of page